Ismét jól sikerült a szombati ebéd. A hangulat is éppen megfelelő volt, persze leszámítva azt a kis feszültséget, amely a háttérben lebegett észrevétlenül. De most ez sem jött felszinre igazán.

Nem tudnám meghatározni, hogy mi tesz tökéletessé egy ebédet. Azt hiszem sok apró összetevőnek kell az éppen megfelelő arányokban jelen lennie vagy a felszínre kerülnie.
Elsősorban biztos, hogy fontos az alaphangulat. Az a hangulat, amellyel az asztalhoz ülünk. Bár mostanában ebben az alaphangulatban folyamatosan belekeveredik, benne lebeg egy enyhén feszült elutasítás. De most valami eltompította ezt. Lehet, hogy csak annyi kellett a dologhoz, hogy ma változott kissé az ülésrend. Ez nem volt tudatos döntés, spontán alakult ki.

Az ebéd főfogása egy kíváló választás volt.
Lazac szeletek roston sütve; kapros, hagymá, tejszínes mártással. Köretnek főtt masnitészta volt.

Mondanom se kell, hogy nem tudok ellenállni a lazacnak. Ebből következőleg püffedtre ettem magam.
Mentségemre legyen felhozva, hogy a lazac filék jó tenyérnyi méretüek voltak.

Természetesen ebéd végén jó féle fehérborral koccintottunk apámmal. A halhoz illően egy száraz fehér került a poharakba. Jól esett.

Annyira "lefárasztottam" magam, hogy bő két óra hosszát szinte meg sem tudtam mozdulni.
Leültem a  monitor elé, hogy majd írok valamit, de  az  emésztés miatt a  fejembe szinte semmi vér nem áramlott.  Majdnem leragadtak a szemeim az álmosságtól és csak olvasgatni tudtam a bejegyzéseket.

Nehezen tudtam magam kirobbantani a székből. Összeszedtem maradék energiámat és el mentem egy kiadós délutáni sétára a kutyámmal, hogy lemozogjam a jólsikerült ebédet.